Amióta a legendás Oasis formátum feloszlott és a kicsi Gallagher (Liam) a tagokat egybetartva létrehozta a Beady Eye-t, addig a bratyó (Noel) szólóban folytatta a zenei pályát. Mivel mindketten fanatikus focirajongók (Man City drukkerek, ha valaki még nem tudná), ezért első munkásságuk összecsapásának végeredményét stílusosan hadd jellemezzem úgy, mint egy soccer meccset. Nos, Noel a High Flying Birds-zel simán behúzta a rangadót 3-1-re a Beady Eye Different Gear, Still Speeding üdvöskéje ellenében. Noel-nél érezhető volt, hogy már várta ezt a pozíciót, hogy teljesen kibontakozhasson és lesöpörte a szárnyait bontogató Beady-t, ahol a lemezen voltak ugyan kellemes pillanatok, de nagyon érezhető volt még az útkeresés és a bizonytalanság. Szóval nekem az első albumuk középszerű lett. Amikor kijött, hallgattam pár napig és azóta sem vendégeskedett a lejátszómban.
Viszont, a BE már egészen más fekvésű leányzó (na, nem a borító miatt...). Egyrészt, kicsit visszanyúltak az Oasis gyökerekhez és "tudjuk, mitől döglik a légy" alapon bekezdenek egy olyan számmal, mint a Flick of the Finger:
Akinek minimális kötődése is van az Oasis-hez pozitív értelemben, azt hiszem, annak felesleges magyarázni, hogy ez egy nagyon erős nóta, albumnyitónak aztán meg pláne. Másrészt, van itt valami fiatalos lendület, újításra való törekvés is. Nem tudnék kiemelni konkrétan dalokat, mert végigvonul az egész lemezen ez a feeling. Mintha Liam most találta volna meg a hangját, vagy tudta volna igazán kifejezni önmagát, először az Oasis gameover-je óta. Azt nem tudom, Noel milyen válasszal áll majd elő, de erre az albumra szerintem ő is büszke lehet. Komolyan.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.