When Love Will Overcome vol2

01. Aum
02. Nachash
03. A.M. War
04. We Are
05. The Refusal
06. Aeons
07. Asymmetry
08. Eidolon
09. Sky Machine
10. Amusia
11. The Last Few
12. Float
13. Alpha
14. Om

4 éve az ausztrál Karnivool vérfrissítőként hatott a nemzetközi progresszív rock szférában, és akkor még enyhén fogalmaztam. A 2009-es Sound Awake album ugyanis ha újra nem is definiálta a műfajt, de nem csak a TooL által hagyott óriási űrt töltötte be részben, hanem saját, trademark hangját/hangzását is világgá kürtölte az együttesnek végre. Akik kapcsán az igazi kutakodók már akkor a fejükhöz kaphattak, mekkora potenciál van bennük.

A lécet gyakorlatilag sikerült az égen néhány csillag közé ékelve megállapítani. A Karnivoolt megismerő és megszerető hallgatóság óriási elvárásokkal néz így a 2013-as Asymmetry elé, és úgy hiszem, ez így is van rendjén. Amivel viszont találkozni fognak, az mindenféle várakozást felülmúl, a lécet pedig lazán viszi. Az Asymmetry első végighallgatása után enyhén bénán ültem és bámultam ki fejemből. Teljesen más fenevad ez, mint a Sound Awake, sőt a Sound Awake bestiát most felejtsük is el kicsit. A We Are c. dalt leszámítva szinte semmi olyan húzó (slágeres? - na jó, nem török szentséget) dalt nem írtak most a fiúk, mint pl. anno a Simple Boy, New Day vagy az All I Know. Ha pár szóban kellene jellemeznem, az új alkotás: vészjósló, kaotikus, sötét, de ugyanakkor eszméletlen sokszínű is. Nem barátkozik túlzottan, kompromisszummentes. A dalok többsége meglehetősen disszonáns (olykor matekos, macskazenés) és elsőre nem érződik az az egységesség, ami a Sound Awake esetén, a koncepciózusság viszont jobban tetten érhető. Bocsánat, hogy újból az elődhöz hasonlítok. Akkor mégis, mi a frászról hadoválok én? Ez az album egy kurva sok héjjal a fülünkbe tojt saláta tulajdonképpen, amit mind agyilag, mind érzelmileg meg kell fosztanunk apránként a szintjeitől, hogy a magig eljussunk. A levelek egyenként pedig nagyon finomak.

Néhány számnál, ha nem énekel Ian Kenny és nem hallom mással össze nem téveszthető hangját, talán belém nyilal, hogy basszus - most én Karnivoolt hallgatok egyáltalán? Mindezt úgy képzeljétek el, hogy az egész anyag fantasztikusan jó. Teljesen új, más hangulatú dalokat hoztak össze.

És, hogy van-e élet a TooL után? Komolyan mondom, az átvezetőkben éreztem a leginkább tool-hatást (több The Dillinger Escape Plan és The Mars Volta utalást fedeztem fel a "rendes" nótákban).  Akkor miről beszélek? Arról, hogy haladni kellene már végre a korral. Mielőtt darabokra köveztek, a TooL-t imádom, úttörőnek és utánozhatatlan, megismételhetetlen élménynek tartom a zenéjüket, akárhányszor befigyel egy Aenema, egy Lateralus a lejátszómba. A Karnivool Sound Awake-je és Asymmetry-je (főleg utóbbi) után viszont úgy gondolom, ha ennyi várakozás után a TooL idén vagy jövőre nem robbant valami kolosszálisat, Maynard a Blood Into Wine-ban mondottak szerint is jobb, ha a borászkodás és a Puscifer mellett marad. Mondjuk az más kérdés, hogy a Puscifer-t közel sem lehet egy lapon említeni a Vool-al, az csak egy hobbi-bránerverős-unaloműzős projekt (annak, igaz, elsőrangú). De legyen igazam, és robbantson a TooL. A Vool-t meg többé ne hasonlítgassuk hozzájuk. Kurvára felesleges, idén eddig nálam ők a királyok, ez meg a pálmával szaladó album.

Így kell ezt! Állva tapsolunk az Asymmetry-hez :) Remélem, másnál is hasonló sikereket könyvel el, és legalább akkora élményt nyújt majd, mint nekem.

Minden tisztelettel 5/5 !!!